Újra itt az előzetes!!!
Remélem, vártátok! 😉😊
A hétvégi bejegyzésekről és arról írok egy kicsit, hogy kezdőként mi az, ami motivált a folytatásra...
Valamikor réges-régen, 1996-ban voltam először edzőteremben. Előtte természetesen már sportoltam, voltak testnevelés óráim is, atletizáltam és úsztam. De az igazi edzések akkor kezdődtek.
Én mindig valamilyen más célt találtam magamnak, nem azt, hogy lefogyjak, hiszen akkor még alig 52 kg-ot nyomtam a 173 cm-es magasságom mellé. Az én céljaim mindig azok voltak, hogy jobban teljesítsek, mint az előző edzésen.
Hiszen saját magunkhoz mérni magunkat a legjobb dolog, amit tehetünk és, ha fejlődünk, az adja meg a sport igazi örömét!
Először torna órán szerettem volna jobban teljesíteni. Évente 2x felmérték, egy perc alatt hány db felülést, fekvőtámaszt tudunk lenyomni...
Én a jók között voltam ebből mindig. De még jobb akartam lenni!
Este lefekvés előtt ezért szinte minden nap csináltam fekvőtámaszokat és felüléseket. Utána sokkal jobban esett az alvás!
Persze akkor még felülés előtt nem melegítettem be a gerincemet, fekvőtámasz előtt legalább a vállaimat, mint ahogy most tenném. Az ízületek kevésbé sérülékenyek tizenévesen, mint most, 35 felett.
De most a motivációmról szeretnék beszélni, nem a bemelegítésről.
Tehát a rendszeresség megvolt már abban is, hogy felüléseket és fekvőtámaszokat csináltam esténként. Egyre többet bírtam és az egésszel 5 perc alatt megvoltam, hát nem megéri? Dehogynem. Testnevelés órán fejlődtem is!
Tehát elértem a célomat.
Amikor először teremben edzettem, tudtam, hogy vissza fogok menni máskor is. Mert fejlődni szerettem volna! És folytatódott, amit mindig is szerettem: magamhoz képest a legjobbat nyújtani!
Ez az én motivációm. 💕
Ezen a hétvégén jön egy új gyakorlatsor!!!
Kezdőknek írtam, hasazás lesz a javából!
És jön egy cikk a pihenőidőkről!
Örülök, ha tetszett ez a bejegyzés és köszönöm, ha megosztod! 😊💗
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Felteheted kérdéseidet, vagy hozzászólhatsz a bejegyzéshez.